Ha kinyílik a határ,
eke után daru száll,
csipegetve sétikál,
daliás darumadár.
Magyar alföld mocsaras még,
nádat nevel a Sárrét,
mérhetetlen náderdőt,
daruejtőt, haltermőt.
Merre legsűrűbb a sás,
harsan büszke krúgatás;
itt a híres daruláp,
daru lakja, százcsalád.
Laponyagon, szigeten
daru táncol, friss gyepen,
nyalka madár, nagy madár,
egész csapat járja már.
Kecses fejük le-lecsap,
nyitogatják szárnyukat;
karikába szilajmód
- hopp - járják a dobbantót.
Megszaladnak szökkennek,
összemennek, szétmennek,
trombtásan krúgatnak.
Bodor tollat hullatnak.
... Mire sárga levelet,
ejt az égerfa-berek.
ezüdtöt úsztat a rét:
útra kel a darunép.
Gyülekeznek, raj meg raj,
szárnyra kapnak nagy zajjal:
Meglátunk-e, jó vidék?-
s délnek tart az égi ék.
... Oda mocsár, oda láp,
mese lett a vadvilág,
a szárnyas, a sokezer
itt már otthont sose lel.
De ha ősz, ha kikelet,
még a régi láp felett
nagyfönn-messze- kru-kru-krú
zeng a vonuló daru.
Csanádi Imre
Csanádi Imre: KIs verses állatvilág
Budapest, 1958.
