Mese

Faluszéli házikójában halódott az öreg pákász. Magához hívta egyetlen gyermekét.
-  Fiam, kincset rejt a rét, és ha megleled, gazdag és boldog lehetsz, amíg élsz. Egyedül kell megtalálnod, én már nem segíthetek. Áldásom rajtad!
Még igen fiatal és vékonydongájú volt a fiúcska, de értelmes, ügyes és nagyon
szorgalmas. Tudta, hogy nem aranyat, gyémántot kell keresnie, de mindazt elhozták neki a
rét madarai. Apja mellett eddig is sokat tanult, ismerte jól az öreg Berettyó és a Körösök
mocsárvilágát, ahol most oly árván hagyta a sors.
Legkedvesebb madara daru volt, egy szép nagy madár, ami a nádrengetegek
embernemjárta lápjain csapatokban fészkelt. Természetüket kiismerte már, de eddig csak
messziről csodálta őket. Lehet-e ennél nagyobb kincse a rétnek?!... Apja sem gondolhatott
másra! El is határozta, hogy a darvászatnak szenteli minden tudományát.
Nem volt ezt könnyű mesterség.
Tavasszal sorra járta a mocsár legrejtettebb költőhelyeit is. Az ereken, fokokon,
tóságokon, rónákon, a náderdők kanyargós csapásain még csak átkelt az apjától örökölt
rozoga lélekvesztőjével, de az ingó, süppedékes kőttlápokon már veszélyesebb volt a járás-
kelés. Ha vigyázatanul lép a láp szépen zöldellő pázsitjára, beszakad az, és menthetetlenül
elnyeli az alatta levő, sokszor többölnyi mélységű hínáros víz.
Ezért gyékényből font éles talpallót kötött a bocskora talpára, és úgy talpalta a lápot, lassan,
nagy vigyázattal, óvatosan tapogatva maga körül háromág ágcsonkban végződő hosszú
pákászbotjával. Ahol pedig másként nem lehetett, zsombékról zsombékra lépve,
bukdácsolva igyekezet céljai felé.
Kiszáradó hegyeken a dugványok miatt kellett nagyon vigyáznia. Ezeket a latyakkal 
telt, kútmélységű természetalkotta gödröket éppúgy benőtte a fű, gizgaz, mint a környezetét.
Ha ilyenbe beleesik, meg nem látja többé Isten szép világát! De a nádi farkasok is ezeken az
elhagyott helyeken tanyáztak, s azok sem voltak valami útra csalogatók. A fiúnak azonban
semmi akadály se szeghette útját. Csak akkor nyugodott meg, amikor már jónéhány
darufészket kiszemelt magának. Megvizsgálta a tojásokat, s azonnal tudta, hogy mikor
kelnek ki mikor milyen erdőben lesznek a madárfiókák. Ha túl korán szedné össze a gyenge
fiókákat, akkor elpusztulnának, ha meg későn menne értük, a kicsik is ellábalnának . előle a
nádasba. De gyakran sem kószálhat a fészek körül, mert elriasztja onnan a nagyon óvatos
darvakat. 
 A fiút tehát alaposan megvizsgálta tojásokat, s amidőn elérkezettnek tudta az időt,
értük mert, hazavitte, és otthon, a ház körül nagy hozzáértéssel felnevelt a kicsiket. Jól
értette ő a mesterségét.
Fogott nagy darvakat is. Téresebb mocsári szigeteken, vizenyős, füves hajlásokban
tette ki hurokjait.
Földbe vert cölöpökhőz többölnyi hosszú drótot vagy vékony kötelet feszített ki, és erre
harminc-negyven szőrhurkot kötött. Több ilyen huroksor volt egymással párhuzamosan,
máskor keresztalakban, vagy egy középre levert cölöp irányából sugarasan elhelyezve.
A fiú lesben húzódott és gyönyörködött a leszálló darvakban. Türelmesen várt, míg
valamelyik hurokba nem lépett. Az így fogottakat otthon megszelídítette, különböző apró
ügyeskedésre szoktatta. 
Az udvarán egész kis sereg szelíd daru élt már. Cseppet sem szomorkodtak, jól
érezték magukat gazdájuk gondviselése alatt. Amilyen vadak voltak a természetben, olyan
ragaszkodóak most, megszelídülve.
 A szelídített és maganevelte darvakat aztán eladogatta.
 Egy tucat hat pár, annyit vett maga mellé, úgy indult útjára. Amikor a másfél méter
magas szép madarak körülvették, alig látszott ki közülük. Bekopogtatott a nemesi portákra,
gazdaházakhoz, ahol örömest vettek tőle egy-egy párat, mert az udvar díszének tekintették a
pompás madarakat. A daru együtt járt a baromfiakkal, őrködött közöttük. Amikor jókedve
kerekedett, táncolt és játszadozott, magát illetve lépegetett, kavicsot vagy kis gallyat vett a

csőrébe, feldobta meg elkapta. Viselkedéséből időt jósoltak. Mikor szárnyát teregetve és
kiáltozva keringett az udvaron, esőt várt a ház népe.
A fiú köböl búzát, szalonnát, fél hízót kapott egy közepes szépségű példányért is.
Esztendőre úgy meggazdagodott, hogy módos házat építtetett, négy szép lovat, hintót vett
magának, darutoll-bokrétával parádézott, s ha ünnepnapon a faluban sétált, egész darufalka
kísérte el. Nem is hívták másként, csak Darvas úrfinak.
 Egy éjszaka zsiványok lopakodtak udvarára, hogy elkössék táncos léptű lovait. A
seregnyi daru azonban nekitámadt! Csípték őket, szemüket kiverték, s beszorították az ólba
valamennyit. Közben olyan kiáltozást csaptak, hogy felébredt és összefutott az egész falu. El
is fogták a régóta keresett zsiványokat, s  Darvas úrfi nagy jutalmat kapott értük.
Ekkor már messzeföldön híres volt. Nem kellett vándorolnia. Helyébe jöttek hetedhét
határ ból gazdag nemesurak, hogy a szebbnél szebb darumadarak közül maguk
válasszanak. Darvas úrfi csak a nagyvárosokra járt el árulgatni a darutollakat, meg híreket
hallani a nagyvilágból. A bokrétának valót a daru szárnyából szedte, s kézbe fogható,
kilyuggalt kerek deszkalapra és hosszúkás lapickára dugdosta, aztán ffel s alá sétálgatott
velük. A nyalka, kényes legények versengtek érte, párjával vették, és ezüsttallérral,
aranypénzzel fizettek. De nemcsak a magyaroknak, hanem még az országhatáron ólálkodó
törököknek is vásott rá a foguk. Evvel jutalmazták a bátor vitézeket.
 Az egyik nagyvásáron Darvas Úrfi hírül vette, hogy a török basa elrabolta a
királyleányt. A király elküldte összes kincseit váltságdíj fejében. A basa megköszönte atz
gúnyolódó levélben, de a leányt vissza nem engedte. Akkor elküldte párviadalra legjobb
vitézeit, de a basa tőrbe csalatta s fejét vétette valamennyinek. Megindult erre egész
seregével, de a ravasz török szétverte hadait, s maga is nehezen tudott elmenekülni. Igen
nekibúsult a király ezután, és nincs már, ami megvigasztalja. Talán még töröktől fenyegetett
országát is odaadnám bárkinek, csakhogy visszakaphassa egyetlen leányát.
Nagyot dobbant a szíve Darvas úrfinak. Egy életem, egy halálom, én a királylányt
kiszabadítom! - fogadkozott erősen.
Hazament és kiválogatta hetvenhét legszebb darumadarát. Jól értette már a
beszédüket, s haditanácsot tartott velük, majd szegénylegény ruhát vett magára, s elindultak
menten a basa udvarába.
Erős várban lakott a basa.i  Őrei nem akartak hinni a szemüknek, amikor meglátták a
sétálgatva, a parádésan közelgő darufalkát. Jjelentették is rögtön. A basa már a várudvaron
fogadta Darvas úrfit, és igen megörült, hogy a legény ilyen pompás ajándékkal kedveskedik
neki.
-     Aztán mit kérnél érte? - tudakolta mohón. 
-  Ó, igaz hitűek ékessége, legyőzhetetlen nagy úr, hatalmas basa! - hízelgett
ravaszul a legény. -
Nincs annál nagyobb jutalom az én számomra, minthogy elfogadod szerény ajándékom! Ha
mégis megtetéznéd ezt a kegyet, kérlek, vezesd elő a rab királylányt, hadd vethessek egy
pillantást reá, mert én életemben királylányt még soha nem láthattam.
Ha kérésem teljesítenéd, örökre boldoggá tennél vele!
A basa el is hitte ezt egy ilyen ágrólszakadtnak. Nem is gyaníthatott ravasz
szándékot, hisz egyedül és fegyvertelenül volt a legény a békés madarakkal. Kegyesen
bólintott a kívánságra, s kezét dörzsölve mosolygott magában, milyen bolond ez a siheder,
hogy többre becsül egy lánypillantást egy zacskó aranynál.
A rab királylány sápadt volt, mint a fogyó hold, de szebb a nyakában ékeskedő
igazgyöngynél. Darvas úrfi ámulva nézte, nyomban belé is szeretett. De a királylánynak is
megtetszett a szelíd arcú szép magyar legény, még ebben a szegényes ruhában is.
Akkor Darvas úrfi intett madarainak. Tízen a királylányt kapták fel, másik tízen
gazdájukat, harminchárman pedig a kövér török basát, aki majd meghalt rémületében. A
törökök fegyverükhöz kaptak, de a hátramaradt két tucat daru bátran szembeszállt velük.
Erős csőrükkel szemüket kiverték, kezüket véresre csípték, hogy a fegyver kiesett belőle, de
még el is menekültek tehetetlen rémületükben a félelmetessé vált madarak elől. Ekkor az a
két tucat is a többi után repült. Meg sem álltak Darvas úrfi házáig.

Darvas úrfi tisztességgel megvendégelt a szép királylányt, aki már nem sápadt, de
piros volt az örömtől, mint a mosolygó alma. Felültette hintójába, maga bakra kocsisnak, de
már csinosan kiöltözve, hogy szemrevalóbb volt,mint egy királyfi. A török basát hátrakötött
kézzel hajtotta a hintó előtt, s körülvette őket valamennyit darumadara, az ő díszes
kíséretüken parádéztak be a királyi palotába. A basa  már alig élt, földig lógott a nyelve, s
holtfáradtan a király lábai elé rogyott, kegyelemért esdekelve.
A király se látott, se hallott az örömtől, mikor egyetlen leányát keblére ölelte. Hét
országra szóló lakodalmat csaptak, a basával csak aztán foglalkoztak.
Pecsétes írást vettek tőle, amire tetézve kapta vissza kincseit a király. Sose voltak
még ilyen gazdagok! Akkor a basa életét meghagyták, és mezítláb kikergették a kapun,
menjen amerre a szeme lát. Valahogyan visszakecmergett övéihez, de nem volt többet
mersze az országot háborgatni. Igaz, hogy Darvas úrfi minden esztendőben egy darutollat
küldött neki emlékeztetőül.
Nemsokára Darvas úrfi lett az ország királya. Igazságosan uralkodott, s talán még ma
is boldogan él szép feleségével, ha azóta meg nem halt.

Tuza Tibor: Réti sárkány - sárréti mesék