A Bihari-sík délnyugati peremén, a Berettyó és a Sebes-Körös találkozásának közelében fekszik Csökmő. A legközelebbi város, Szeghalom 12 km-re található. Avar kori leletek bizonyítják, hogy már a honfoglalás előtt is lakott volt ez a terület. A történelem során éltek itt szlávok, gótok, hunok, gepidák, rómaiak, bolgárok. A Váradi Regestrum az első írásos forrás, amely említi Csökmőt. 1219-ben egy csökmői lakost idéztek a tüzesvas-próbát ítélő egyházi bíróság elé. 1279-ben pedig a kunok lakhelyéül jelölték ki ezt a területet. Csökmőt a középkorban több földesúr is birtokolta: Smaragdus, Veér, Maróthy, Csáky családok tagjai. A történelem során sokszor feldúlták a települést, vagy járvány tizedelte meg a lakosságot. Az 1700-as években visszatértek a régi földesurak, és az egyház is szerette volna az egykori birtokait. Perek sokasága kezdődött a birtokokért. A helyzetet még a szomszédos vármegyék, Bihar és Békés vármegye bizonyos területekért, településekért folytatott küzdelme is nehezítette. Végül a váradi káptalané lett Csökmő, Szeghalmot, Tordát, Károlyt és Balkányt pedig Békés vármegyéhez csatolták. A Kis-Sárrét járhatatlan mocsara lett a két vármegye közötti természetes határ. Ezen a vidéken az 1848/49-es szabadságharc utáni bujdosó honvédek váltak nádi betyárokká, akiket bújtattak, segítettek a helyi lakosok. Az 1800-as évek közepétől a folyószabályozások és a mocsarak lecsapolása hozott változást Csökmő életében. Bihar vármegye nagy részét 1920-ban, a trianoni diktátum értelmében Romániához csatolták, de Csökmő Magyarországon maradt.
Értékek
