Története, leírása
A település elnevezése az Éles személynévből ered, a –d kicsinyítő képzővel ellátva.
Ez a névadás a 10-12.század közötti települések esetében volt jellemző.
A település a Partiumban, a Rév-Báródi-medencében található, melyet északról a Réz-hegység délről a Király-erdő határol. A két hegység lábánál a Sebes-Körös jobb partján található Élesd.
A településen halad keresztül az a főút, amely Nagyváraddal és Kolozsvárral is összeköti.
A kedvező földrajzi elhelyezkedésnek köszönhetően az élet jelei már nagyon korán felfedezhetőek, melyet a régészeti ásatások alá is támasztanak.
A honfoglaló magyarok keleti határvonalát itt, a bihari nagy erdőrengetegek alkották. Majd a népesség növekedése miatt a védelmi vonalat, azaz a gyepűt előretolták a Király-hágóig. Ez időtájt alakulhatott ki a Sebes-Körös völgyének településhálózata.
A település mellett épült fel a Sólyomkővár, mely több mint négyszáz éven át a térség katonai és gazdasági központja is volt.
A település első írásos feljegyzése, miszerint Elusd község hívei dézsmát fizettek Várad püspökének. Az 1241-es tatárjárást túlélte a falu.
A vidék legelső urai, Geregye nemzetségből voltak. Utódai sorsa (I. Écs, Geregye Pál, Miklós vajda, Borsa nemzetségbeli Tamás) mind összefonódott a királyok sorsával, hiszen vagy ellene lázadtak fel, vagy a legnagyobb hívei voltak. Míg Borsa Kopasz Jakabot a király, Károly Róbert lefejeztette és a birtokait elkobozta. Így szállt vissza az élesdi birtok a koronára.
Zsigmond király 1389-ben eladományozta a várat és újabb kalandos századok köszöntek Élesdre. Gazdája volt a várnak a szörényi bán, Mátyás király, Drágffyak, Báthoryak. Az újkorban birtokos volt a Bocskai István, Báthory Gábor, II. Rákóczi György, Kemény János erdélyi fejedelem. A Rákóczi-féle szabadságharc idején a fejedelem birtoka és a kurucok fészke volt a vár. A sólyomkői vár az 1711 után pusztult el, ekkor helyezték át a központot Élesdre, és ekkor költöztették át a települést a Sebes-Körös partjáról 2 km-rel távolabb egy magasabban fekvő területre, azaz a mai helyére.
A XVIII. század végén Mária Terézia tótokat telepített be, hogy növelje a lakosság számát.
1779-ben a birtok gróf Batthyány György birtokába került, majd a Bethlen család birtokolta. Később házasság révén összefonódott a birtok kezelése. A falu már 1848. március 20-án elfogadta a 12 pontot, megvitatták gr. Batthány Lajos körrendeletét. Sok honvédet állítottak ki, akik harcoltak a szabadságharcban.
A Függetlenségi Párt nagygyűlésére 1904-ben 4000-5000 ember vonult ki. Az élesdiek a Függetlenségi Pártot támogatták, míg a szegényebb magyar és román lakosok pedig a Szociáldemokrata Pártot. A kivonuló csendőrök ki akarták szorítani a szociáldemokrata párti tömeget, ekkor történt, hogy egy szociáldemokrata szimpatizáns belelőtt a csendőrőrmesterbe, aki ott meg is halt. Halála előtt még tűzparancsot adott ki. Ez volt az élesdi sortűz, amely 23 ember életét oltotta ki a helyszínen.
Az I. világháborúban sok élesdi honvéd is harcolt. Véres küzdelmek folytak a román csapatok és Székely Hadosztály között ezen a területen a Sebes-Körös völgyében.
A II. világháború alatt a keleti frontra vitték az élesdi katonákat, akiknek a többsége soha nem tért vissza. A településről 300 zsidót deportáltak, akik közül 23 élte túl a haláltábort. A háború sok pusztítást, rombolást végzett a faluban. A háború után Élesd Romániához került. A háború utáni államosítás teljesen átalakította a település gazdaságát, az etnikai összetételét.
Az 1956-os forradalom erejétől félve a román hatalom több élesdi fiatalt záratott börtönbe, akik nyolc év után szabadultak csak.
Az 1989-es román forradalom idején Élesden is voltak megmozdulások, tüntetők foglalták el a tanács épületét.
Ortodox templom
Református templom
Létai-ház
Erzsébet szálló
Batthyány-Bethlen kastély
Jakabfi-ház
