A nagyváradi szecessziós épületek legpompázatosabb épülete, a Fekete Sas Palota a város főterén található.
A Városháza 1903-ban pályázatot írt ki a Sas fogadó átépítésére, melyre 13 terv érkezett. Az 1600 koronás fődíjat a „Pezsgő” jeligéjű terv nyerte.
A Városháza a 600.000 koronás beruházást túl nagynak ítélte meg, így elállt a palota felépítésétől, és eladta a telket a rajta lévő épületekkel együtt.
Ekkor vásárolta meg a két neves váradi ügyvéd, dr. Kurländer Ede és dr. Adorján Emil a telket. Az egykori Sas fogadó helyén épült palotát (1907-1909) Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. A palota kivitelezője Sztarill Ferenc erdélyi építész volt, aki számos nagyváradi épület tervezője, építésze.
A szállodaként működő palota 1908. november 1-jén nyitotta meg kapuit.
Az 1714 óta álló földszintes Sas fogadó magába foglalta az újvárosi városházát is, melyre emeletet építettek az 1800-as évek elején. 1861-ben a városházát elköltöztették Várad-Olasziba, így már az épület csak fogadóként működött.
A régi fogadó termében tartott első magyar színielőadás (1798. augusztus 26-án) emlékére egy márványtáblát helyeztek el az újonnan épült palota Kossuth utcai erkélyére. Azonban ez a tábla az épület felújításakor, az 1980-as években eltűnt, s azóta sem találták meg. A márványtáblán ezt olvashattuk: „E városban ez épületben a színpadról elhangzott első magyar szó emlékére, 1798. augusztus 26. -1898. augusztus 26. Hálás kegyelettel az utókor iránt a Szigligeti Társaság kezdeményezésére Nagyvárad város közönsége.”
A palota épületegyüttesének több változata is ismert volt.
Az épület földszintjén üzlethelyiségek vannak. A Fekete Sas Palota egy belső udvar köré szerveződött, szárnyai három utcára nyílnak, melyet egy üvegfedelű paszázs köt össze. A földszinten működött a Korona kávéház, egy vendéglő; az emeleteken a Magyar Bank Rt. központi irodája, a Vigadó, előadótermek, Zöldfa fogadó, hall és cukrászda; a III. emeleten pedig lakásokat alakítottak ki.
A fekete sast ábrázoló színes nagy ólomüveg Neumann mester nagyváradi műhelyében készült.